Historikus evolúció: hogyan keletkeztek a nemzetek?
Helyesebb lenne úgy feltenni a kérdést: hogyan keletkeznek a népek? Egy nép ugyanis még nem feltétlenül nemzet. Ahhoz, hogy egy népből valódi nemzet legyen, kell nemzeti kultúra, nemzeti hagyomány, intézményrendszer, stb. Minden nemzet nép, de nem minden nép nemzet.
A Biblia szerint a nemzetek Isten alkotásai. Az evolúcióval "megízesített" történeti- és társadalomtudomány szerint a nemzetek egymásból keletkeznek. A magyar a finnugorból vált ki, a walesi a keltából, a német a germánból stb. Tehát minden, jelenleg létező nemzetnek volt egy ősnemzete, amelyből mintegy kifejlődött. Az indoeurópai népcsoportból például kiváltak-kifejlődtek a szlávok, a szanszkritok, a germánok, stb.
Ez nem más, mint az evolúció elmélete a társadalomra és a történelemre kivetítve.
Ha jobban belegondolunk, igencsak sok véletlennek kell ahhoz előfordulnia, hogy egy nemzetből kiváljon- kifejlődjön egy másik, és ez az új nemzet évezredeken keresztül meg is maradjon, államot alapítson, stb. Ráadásul, ha világ valóban néhány ezer éves, mint ahogy a Biblia állítja, nem is lett volna ezekhez a folyamatokhoz megfelelő idő.
Például: A finnugor elmélet hívei azt mondják, hogy őseink Kr.e. 4000 körül még az Urálban éltek. Ha a Biblia teremtéselméletét fogadjuk el, akkor ez az időpont nagyjából a világ teremtésével esik egybe. Ezek szerint Isten megteremtette az uráli népet, aztán ebből levált a finnugor és a szamojéd, aztán a finnugorok is szétváltak finn-permi és obi-ugor ágra.
A Biblia teremtéstörténetét nem lehet összhangba hozni a magyarság keletkezésével kapcsolatos legelterjedtebb elmélettel.
Az a helyzet, hogy ha a Biblia teremtéselmélete igaz- márpedig az- újra kell írni az egész világtörténelmet, különösen a Krisztus születése előtti időszakot. Mert egyszerűen nem jön ki. Túl kevés az év.
Remélhetőleg lesz olyan keresztény történészgeneráció, amely elgondolkozik ezeken a kérdéseken, és megkezdi egy újfajta, a Bibliát is figyelembe vévő történelem kimunkálását. Mert az emberiségnek szüksége van történelemre.
Igazra, pontosra.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése