Bejegyzések

evolúció címkéjű bejegyzések megjelenítése

Historikus evolúció: hogyan keletkeztek a nemzetek?

Helyesebb lenne úgy feltenni a kérdést: hogyan keletkeznek a népek? Egy nép ugyanis még nem feltétlenül nemzet. Ahhoz, hogy egy népből valódi nemzet legyen, kell nemzeti kultúra, nemzeti hagyomány, intézményrendszer, stb. Minden nemzet nép, de nem minden nép nemzet. A Biblia szerint a nemzetek Isten alkotásai. Az evolúcióval "megízesített" történeti- és társadalomtudomány szerint a nemzetek egymásból keletkeznek. A magyar a finnugorból vált ki, a walesi a keltából, a német a germánból stb. Tehát minden, jelenleg létező nemzetnek volt egy ősnemzete, amelyből mintegy kifejlődött. Az indoeurópai népcsoportból például kiváltak-kifejlődtek a szlávok, a szanszkritok, a germánok, stb. Ez nem más, mint az evolúció elmélete a társadalomra és a történelemre kivetítve. Ha jobban belegondolunk, igencsak sok véletlennek kell ahhoz előfordulnia, hogy egy nemzetből kiváljon- kifejlődjön egy másik, és ez az új nemzet évezredeken keresztül meg is maradjon, államot alapítson, stb. Ráadásul, ...

Evolúció és gender:Jared Diamond szerint szoptassanak a férfiak

Mostanában az evolucionisták összefogtak a genderlobbbival( a régi közmondás szerint: suba subával- guba gubával...). Jared Diamond világhírű amerikai evolúcióbiológus legújabb elmeszüleménye szerint nem ártana, ha a férfiak is szoptatnának, mert akkor levennék ezt a hatalmas terhet a nők válláról. Azt gondolom, a nők számára nem teher a szoptatás. Legalábbis a normális nők számára. Diamond szerint a férfiak pusztán azért nem hajlandók aktiválni tejtermelő mirigyeiket, mert a társadalmi előítéletek foglyai, nem akarnak kiesni a hagyományos férfiszerepből. A megoldás Diamond szerint az lenne, hogy hormonkezeléssel aktiválnák a férfiak tejmirigyeit, egyszer a mama szoptatná a picit, egyszer a papa. Ha a hülyeségnek volna teteje, Diamond egész biztosan súrolná azt. A nők számára szoptatás nem egy házifeladat, nem olyan, mint a mosogatás,hanem a baba-mama viszony kialakításának fontos lépése. Nem tudom, Mr. Diamondnak van-e családja, a ha van, a felesége helyében vigyáznék vele. Semm...

Egy evolúcióellenes érv: sok a faj

A darwini elmélet- de más tudósok nevéhez fűződő evolúciós tanok is- alapul veszi azt, hogy természet célszerű.mindig annyi és csak annyi energiát használ önmaga működtetésére, amennyi feltétlenül szükséges. mindig annyi és csak annyi állatfaj keletkezik, amennyi feltétlenül szükséges. Az a helyzet, hogy ez nem igaz. A föld bizonyos pontjain valóságos faj-túltermelés van- ilyen például a közép- afrikai őserdőövezet vagy éppen a korallzátonyok vidéke- más pontokon viszont alig élnek növény- és állatfajok, ilyen például a sivatag- br, hozzá kell tennem, jóval több élőlény él a sivatagban, int amennyit jelenleg ismerünk, de még így is kevés. Ha a természet mindig csak a funkcionalitást nézné, ha minden racionális alapon szerveződne, akkor Afrika közepén vagy az Amazonas mentén jóval kevesebb faj élne, a Szaharában viszont jóval több faj élne, hiszen természetes kiválasztódás rengeteg olyan élőlényt termelne ki, mely alkalmazkodik a szélsőséges körülményekhez. A fajok egyenlőtlen eloszl...

Az evolúció egyik matematikai cáfolata

Az evolúcióelmélet hívei szerint az élet véletlenül keletkezett. A kreacionisták szerint ennek a véletlennek az esélye annyira kicsi, hogy nem következhetett be. Vegyünk egy példát! Egy emberi sejt kb. háromezer különböző részből áll össze, de az egyszerűség kedvéért vegyünk csak húszat. Ahhoz, hogy az emberi sejt egyáltalán működjön, ennek a húsz résznek meghatározott módon kell összeállni, az elemek meghatározott módon kell, hogy kapcsolódjanak egymáshoz. Annak, hogy egy húsz az elemből álló objektum részei egy meghatározott módon kapcsolódjanak egymáshoz, esélye- és most figyeljenek- 1: a 2 432 902 008176 640 000- hoz. Ráadásul, mint említettük, egyetlen emberi sejtben található 3000 elem, az embernek pedig több tízmillió sejtje van. minden sejt, közvetve vagy közvetett módon, kapcsolatban áll a többi sejttel is. Mekkora a valószínűsége annak, hogy pontosan így állt össze a szerkezet? Semmi. Kellett egy Teremtő Isten, aki ezt az egészet összhangba hozta, úgy, hogy évezredeken át...

A teremtéselmélet nagy adóssága

Igaz, hogy a lamarcki-darwini evolúció elméletében nagy lyukak mutatkoznak, ám a teremtéselmélet híveinek is van min dolgozni. Például meg kellene magyarázni, hogy a Mózes első könyvében említett napok valóban 24 órás napokat jelentenek-e. Jómagam a szó szerinti értelmezést támogatom, egyszerűen azért, mert Isten nem hazudott, ha Ő azt mondta, hogy nap, akkor nap. Ha év lenne, évet mondott volna. Ha több millió éves világkorszakról lenne szó, akkor az állna Mózes első könyvében. Nem értek egyet az ún. Nap-korszak elmélettel, miszerint az egész teremtéstörténetet allegorikusan kell értelmezni, és minden egyes nap több millió évet jelölne. Erre a világon semmi bizonyíték nincs, sem földrajzi-geológiai, sem pedig teológiai. Itt bizony hat napról van szó, meg hat éjszakáról. Meg a hetedik napról. A pihenésről. Szóval, a teremtéselmélet ( kreacionizmus) híveinek is van még dolguk bőven. rekonstruálniuk kell a " hogyan"-t. Csak ezáltal győzhető le a darwinizmus. 

Kihalt fajok?Egy elvi kifogás a darwini evolúció ellen

Darwin evolúciós elmélete szerint az egyének versengenek az erőforrásokért, és mindig a legalkalmasabb egyén választódik ki, s adja tovább génjeit a következő generációnak. A darwinizmus elméletében tehát az egyes fajok folyamatosan fejlődnek, mivel mindig a legjobb és legoptimálisabb egyedek dominálnak. Akkor miért van az, hogy egyes fajok kihalnak környezeti károsodások következtében? Az élőlényeknek, ha Darwin elmélete igaz, legalábbis meg kellene próbálni alkalmazkodni, akár az ember által előidézett irreális viszonyokhoz is.Ha pedig megpróbálnak alkalmazkodni, mindig lesznek egyedek, amelyeknek ez jobban sikerül, mint másoknak. Ha tehát a darwini evolúció elmélete helytálló, alig lennének olyan fajok, melyek kipusztulnak. Hiszen ahogy megváltoznak a feltételek, azonnal  mutációk történnek, ezek pedig, a klasszikus darwinizmus szerint új fajok megjelenését eredményeznék. Ezzel szemben a ma tapasztalt realitás az, hogy minden nap többszáz fajjal lesz kevesebb a Földön, s hogy m...